| Dél-Afrika nemzeti szabványa az ODF lett |
|
|
|
| 2008. Április 28, Hétfő - 09:07 |
|
A Dél-Afrikai Szabványügyi Hivatal (SABS) az Open Document Format (ODF) formátumot nemrég hivatalos nemzeti Dél-afrikai szabványnak nyilvánította. Az, hogy Dél-Afrika elfogadta az ODF-et, utat nyit azelőtt, hogy a vállalatok és a kormányzat tevékenységük során sokkal szélesebb körben alkalmazzák ezt, a Nemzetközi Szabványügyi Testület (ISO) által elismert nemzetközi szabványt. Emellett nemrég Brazília nemzeti szabványügyi testülete is nemzeti szabványnak nyilvánította az ODF-et.
Dél-Afrika kormánya a kormányzati kommunikáció során már alkalmazza az ODF-et. Bob Jolliffe, a Tudományos és Technológiai Minisztériumtól (DST) elmondta, hogy az ODF nemzeti szabvánnyá nyilvánítása nem lesz jelentős hatással a kormányzatra, mivel az szerinte egy nemzeti, nem pedig egy kormányzati szabvány, azonban a lépés az ODF-et mint szabványt láthatóbbá és elérhetőbbé teszi majd a Dél-afrikai polgárok számára. Jolliffe azt is elmondta, hogy míg az ODF-et elfogadta a kormány, a legtöbb felhasználó azonban nem ismeri ezt a formátumot, így a nemzeti szabvánnyá nyilvánítás elősegíti majd az ODF megismertetését az emberekkel. Aslam Raffee, a DST műszaki igazgatója elmondta, hogy már kitűzték a kormányzat ODF elfogadásának határidejét, és már folyamatban van. A határidő kezdetben március volt arra vonatkozóan, hogy a különböző kormányzati minisztériumok tevékenységük során a dokumentumokat ODF formátumban tudják olvasni. Szeptemberre pedig azt tervezik, hogy minden minisztérium ODF formátumban fogja majd dokumentumait írni és olvasni. Végül, 2009-re az ODF válik majd az alapvető dokumentumformátummá a Dél-afrikai kormányzati minisztériumokban. Raffee elmondása alapján a folyamat jól halad, az állampolgárok pedig ügyintézés során már küldhetnek ODF formátumban mentett dokumentumokat a kormányzati minisztériumoknak. Ez az írás az alábbi cikk alapján készült: http://www.tectonic.co.za/?p=2365 |



