| Az SCO vesztett, a Sun bajba került |
|
|
|
| 2008. Július 30, Szerda - 09:26 |
|
Megszületett a döntés, az SCO védekezése pedig nem volt eredményes. Az Egyesült Államok Utah kerületi bíróságának döntése a Novellnek kedvez az SCO kontra Novell ügyben, mely az SCO hosszú, és végül sikertelen Linux ellenes háborújának alapköve.
Dale Kimball bíró döntésének alapja, mely szerint nem az SCO-t, hanem a Novellt illeti meg a Unix szellemi tulajdonjoga, ugyanolyan szilárd, mint eddig. Az SCO tettei ahelyett, hogy bebizonyították volna, hogy a Linux az SCO Unix szellemi tulajdonjogát veszélyeztette, annak a felfedezéséhez vezetett, hogy az SCO-t sosem illette meg a Unix szellemi tulajdonjoga. A tárgyalás szűk keretein belül ez azt jelenti, hogy az SCO a Novellnek több mint két és félmillió dollárral tartozik a Unix megállapodásai miatt. Ez szélesebben értelemben véve azt erősíti meg, hogy az SCO sosem állt erős alapokon az IBM és a Linux elleni ügyében. Kimball megnyugtatta az SCO-t, mivel azt a döntést hozta, hogy a UnixWare a Unix legújabb verziója, és ez volt más egyezmények alapja is, annak ellenére, hogy ebbe még a SYSV (System V Unix) is beleértendő, vagy legalábbis az SCO így gondolta. Emellett elfogadta az SCO azon érvelését, mely szerint ha az SCO tévedett a szerzői jogokkal kapcsolatban – márpedig tévedett – , akkor ez nem túl jó a licencalanyoknak, mivel kevesebbet kaptak, mint amiért fizettek, de ezt az SCO-val kell tisztázniuk. A legtöbb SCO ügyfélnek ez nem sokat számít majd. Van egy különleges eset azonban, ahol ez pont az ellenkezője lehet. Az SCO a Unix szellemi tulajdonjogait eladta a Sunnak. Később ezt a Sun az OpenSolaris megjelenés részeként használta fel. Ebben az esetben Kimball nem csupán azt a döntést hozta, hogy az SCO nem fizette meg a Novellnek azt a pénzt, amit kellett volna a perindítást követő Unix nyerészkedéséből, hanem a bíró azt is kijelentette, hogy az SCO-nak nem volt joga arra, hogy eladja a Unix szellemi tulajdonjogát a Sunnak. Ez kérdésessé teszi az OpenSolaris teljes jogi alapját, valamit annak az alapját, hogy a Sun ezután a Solaris kódját nyílt forráskódúvá tette GPL licenc alatt. A Novell néhány, a vállalathoz közel álló forrás szerint még nem döntötte el, hogy hogyan lép majd fel a Sunnal szemben. Mi lesz a következő lépés? Az SCO fellebbezhetne, de a vállalat már így is a csőd szélén áll, és a vállalat talpra állítására irányuló kísérletek sem voltak sikeresek. Ez a döntés arra is rámutat, hogy az SCO jogtalanul gazdagodott meg a Sunnal kötött megegyezésből származó bevétel visszatartásával, és hogy a Novell kárpótlásra jogosult. Ez az SCO jelenleg zajló csődeljárásában is számít majd. Ha bármilyen más vállalatról lenne szó, az egyetlen kérdés az lenne, hogy ki kapja a vállalat vagyonát? Az SCO azonban figyelemreméltó képességét mutatta annak, hogy jogi csatáit elnyújtsa. Az SCO és a jogi háborúi a Linux ellen gyakorlatilag véget értek. Azonban ennek a hatása továbbra is fennállhat. A kérdés csak az, hogy mi lesz most az OpenSolarissal? Ez az írás az alábbi cikk alapján készült: http://practical-tech.com/operating-system/sco-goes-down-and-suns-in-trouble/ |



