| A Sun nyílt forráskódúvá tette a Java technológiát |
|
|
|
| 2006. November 20, Hétfő - 15:28 |
|
A számítógépszervereket és szoftvereket gyártó Sun Microsystems nemrég bejelentette, hogy elkezdte Java technológiájának nyílt forráskódúvá tételét, ami ezáltal szabadon elérhető az interneten. Ez a lépés a nyílt forráskódú közösség számára az egyik legnagyobb kódbeli hozzájárulást jelenti, emellett egy rendkívül nagy változást is a Sun számára, ami eddig erősen védte a 3,8 milliárd mobil telefonban, számítógépben, gyógyászati és más eszközben használt forráskódot.
A Sun majdnem a teljes Java forráskódot nyílttá teszi (néhány olyan kód kivételével, melynek nem a Sun a tulajdonosa), mégpedig a GNU GPL licensz alatt. Ugyanezen licensz alatt áll a Linux kernel is. A Java nyílt forráskódúvá tétele lehetővé teszi a programozók számára, hogy vizsgálják, módosítsák, fejlesszék a Java forráskódját, és hibajavítást végezzenek. Ehhez az kell, hogy bármilyen változtatás nyilvánossá legyen téve. A Sun, a korábban rendkívül erős internetes vállalat, ami dollármilliárdokat vesztett a 2000-es tőzsdei összeomlás óta, a stratégiáját részben a növekvő nyílt forráskódú mozgalomhoz kötötte. Richard Green, a Sun szoftvercsoportjának alelnöke reményét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy több fejlesztő válik Java programozóvá, akik további szoftvereket hozhatnak létre a Sun termékeket támogatva. „A nyílt forráskódúvá tétel többet jelent: az ajánlatok gazdagságát, több alkalmazást a vásárlóknak. A platform önmagában a fejlesztés terepévé fog válni,” mondta Green. 2007 márciusára minden Java forráskód megjelenik. Ez magában foglalja az összes Java technológiát, vagyis szoftvereket, amelyek kézben hordozható eszközökön, személyi számítógépeken és szervereken futnak. Elemzők szerint ez a nyílt forráskódúvá tétel a több, mint egy évtizede megjelent Java élettartamát hosszabbíthatja meg, és fellendítheti az üzletet a vállalat számára. Michael Cote, elemző szerint a Sun a Java ökoszisztémájának fellendüléséből profitál, és akár a hardver vagy a szolgáltatások értékesítéséről beszélünk, a nyílt forráskódúvá tétel a Java hosszabb élettartamát biztosítja, és azt, hogy megfelel a közösség kívánalmainak. Ez az írás az alábbi cikk alapján készült: http://news.lycos.com/dynamic/stories/s/sun_java_open_source?site=lycos§ion=technology&template=default&ctime=2006-11-13-00-26-47 |



