A GPL átdolgozására és kiegészítésére irányuló folyamat, melyet a Free Software Foundation (FSF) kezdeményezett, az FSF-en kívüli, forráskódhoz hozzájáruló fejlesztőket (és kritikusokat is) négy csoportra osztotta: a nyílt forráskódú közösség véleményének hangot adó csoport, a vállalati érdekek csoportja, a nagy végfelhasználók csoportja, és egyéni hozzájárulók csoportja. Ezekre válaszul (vagy éppen ezekkel szemben) a GPL 3-as verziója elnyerte valószínűleg végleges formáját, megjelenése pedig 2007. márciusára várható. Ezen közösségi folyamat, és ennek Richard Stallman illetve az FSF általi fogadtatásának eredménye egy olyan licenc, ami a szabad szoftver híveit elégedetté teszi filozófiai kérdéseivel, de a kereskedelmi érdekeket a zavart frusztráció állapotában tartja.

A Linux beágyazott alkalmazása a pragmatikusság vizsgája. A licencelés tárgyalása során csakúgy, mint a technológiákkal kapcsolatban is, a legjobb ha a GPL 3-as verzióját gyakorlati oldalról közelítjük meg, vagyis nem jó megoldás egy oldalra sem állni. Mindazonáltal nagyon fontos megérteni az alapvető táborok eltérő véleményeit, azokat a véleményeket, amiket nyelvezetükben és hangnemükben fejeznek ki, ami olyan eltérő, mint például a Farsi és a Fortran.

A Free Software Foundation mindig emlékeztet arra, hogy a legfőbb szempontja a szabadság, amit a szabad szoftver négy alapelvében fejeznek ki, és ami a licenceken, a gyakorlaton és a GNU projekt alatt létrehozott szoftvereken (például binutils, gcc, glib stb.) keresztül valósul meg. Richard Stallman és a szabad szoftver gyakorlói számára a GPL 3-as verziójában eszközölt legfőbb változtatások arra irányulnak, hogy megvédjék és kiterjesszék a felhasználók és fejlesztők szabadságát. A DRM rendelkezései biztosítanák, hogy a végfelhasználók nincsenek megfosztva a tanulmányozásra, újraépítésre és újbóli alkalmazásra vonatkozó GPL jogaiktól. Az új szabadalmi rendelkezések felszabadítanák a fejlesztőket a szoftverszabadalmak béklyóitól olyan kódok esetében, melyek GPL kódból származnak, vagy azzal ötvözve vannak; és annak az egyértelmű kifejezése, hogy a linkelés származtatásnak minősül, a közösség több éves álláspontját erősítené.

A kereskedelmi megfontolásokat előtérbe helyező csoport nem egységes a szabad szoftver vagy a GPLv3 megítélésében. A GPLv3 DRM-mel kapcsolatos rendelkezéseivel szembeni legfőbb ellenvetések különböző forrásokból származnak, mint például eszközgyártóktól, szolgáltatóktól, szállítóktól, és magától Linus Torvaldstól: a GPLv3 DRM ellenes rendelkezései úgy tűnik megtiltják a GPLv3 digitálisan aláírt imidzseken való (újra)disztributálását a GPL kód bizalmon alapuló (trusted) használatát korlátozva. A GPLv3 szabadalmak elleni rendelkezései mind a kezdő innovációkat védő, kisebb technológiai vállalatokat mind pedig a hatalmas szabadalmi portfólióval rendelkező, legnagyobb amerikai vállalatokat zavarják. És amíg a GPLv3 kódból származtatott munkák tisztázását mindenki a GPL 2-es verziójában használt homályos nyelvezet javításaként üdvözöli, addig a GPLv3-ban képviselt álláspont úgy tűnik a szerzői joggal is szembeszáll.

Bill Weinberg, a MontaVista Software egyik alapítója, a beágyazott Linux “igehirdetőjeként” az árral került szembe. A Monta Vista-nál és az OSDL-nél a küldetése az volt, hogy elősegítse a Linux és a nyílt forráskódú szoftver alkalmazását. 1999 és 2003 között ez a költségelőnyök, rugalmasság, teljesítmény, robusztusság dicsőítését jelentette, és a szabadság a beágyazott rendszerek lehető legszélesebb skálájának kifejlesztésével és alkalmazásával realizálódott a Linuxon illetve a nyílt forráskódú szoftveren keresztül. A Linux alkalmazása valósidejű operációs rendszerek, tulajdonosi beágyazott UNIX-ok és más platformok helyett. A Linux alkalmazása a véget nem érő FUD technika, a téves jellemzés, a rágalmak, a figyelmen kívül hagyás és közömbösség ellenére. A Linux alkalmazása gyakran nem ezen újító technológia jellemzői miatt, hanem gyakran ezek ellenére.

2004-re néhány vállalat piaci lépései és a LinuxDevices oldalon hallatott hangok nagy eredményeket értek el. Csupán 5 év alatt a beágyazott Linux piaci részesedése a jelentéktelenből domináns, központi pozícióra változott. VDC adatok azt mutatták, hogy a Linux a 32 és 64 bites architektúrák 25%-kos részesedését tudhatta magáénak, és ez a szám 2005-ben még magasabb lett. A piacvezető valósidejű operációs rendszerek még ennek a felével sem dicsekedhettek, ezt pedig Redmond különböző, a beágyazott piacra való betörési kísérletei követték. Ezután a többi piaci szereplő részesedésének aránya marginálissá vált.

Az OSDL-nél (ami ma a Linux Foundation) gap analysis-t végeztek a Linux és a tulajdonosi szoftverek összehasonlítására, és annak felmérésére, hogy a Linux milyen irányban kíván továbbfejlődni jellemzőket és funkciókat tekintve, illetve, hogy az alkalmazás gátló tényezőire fény derüljön. Az eredmény azt mutatta, hogy a licencelés a legnagyobb akadály. Persze az OSI által jóváhagyott licencek sokszerűsége lendületbe hozta a jogászokat, de a legnagyobb megdöbbenésre, egy megakadás sem tudta legyőzni a GNU GPL-t. Bill Weinberg még a Monta Vistánál is rengeteg időt töltött az eredeti gyártók meggyőzésével, hogy a szoftverük GPL (2-es verzió) alatt való licencelése nem rengetné meg a világot, úgy, ahogy azt ők képzelték. Így például nem kerülne a szellemi tulajdonuk az első szembe jövő hacker vagy cracker kezébe.

Bill Weinberg elég elszánt volt ahhoz, hogy felvázolja a helyzetet az FSF-nek, melynek válasza (2003-ban) tisztázta a kérdést. “Ez nem egy népszerűségi verseny, hanem a szabadságól szól,” nyilvánította ki véleményét az FSF igazgatója akkoriban.

Tehát a szabadság az alkalmazással szemben áll? A szabadságot, különösen a GPL által elrendelt szabadságokat, a Linux alkalmazásának legfőbb hajtóerejének tekinthetjük. A forráskódhoz való szabad hozzáférés. A használati díj fizetése alól való mentesülés. Szabad használat és újrahasznosítás. De a szoftverszabadság templomának papjai úgy tűnik, hogy másképpen értelmezik ezt. Odáig elmentek, hogy azt sugallták, hogy “talán Linus Torvalds a rossz licencet választotta, és a BSD jobban szolgálta volna a Linuxot.”

Arra is fel kell hívni a figyelmet, hogy a szabadság ideológiailag tiszta meghatározása egy zsugorodóan kicsi közösségben a szabad szoftver pirruszi győzelmét hozza létre.

A GPLv3 mai formájában az FSF vízióját követi, vagyis a szabadságot, nem a népszerűséget. Néhányan igazoltnak látják, mások zavarónak. A GPLv3-mal szembeni kifogások – ha az új verzió szabad és nyílt forráskódú szoftverek projektjein és csomagjain keresztül terjed – azt eredményezik, hogy az eredeti gyártók kétszer is meggondolják az alkalmazását. A Linux kernel GPLv2 alatt marad. A felhasználói szoftverek bizonyos része, különösképp a GNU projekt alatt futó fejlesztések, a GPL 3-as verziójára vált majd, aminek nem lesz nagyobb hatása a szélesebbkörű alkalmzást illetően, kivéve azt, hogy a kód kimarad a kereskedelmi alkalmazásból, azért, hogy kikerüljék a GPLv3-at. Ha ugyanezek a kifogások hatással lesznek az LGPLv3 végső változatára, akkor az olyan kulcsfontosságú libtárak, mint például a glibc a licencek alapján ágaznak majd el, vagy pedig már várakozó helyettesítők lépnek a helyükre.

Az alkalmazás a szabadság szűken vett értelmezését hangoztatja majd. Az FSF szerepe marginális lesz, a GPLv3 pedig sajnos csak egy újabb licenc lesz a sorban.