A gyakran fárasztó és elcsépelt „Nyílt forráskódú vagy tulajdonosi szoftver?” vitában egy új front nyílt meg, az interoperabilitás. Ez életet lehel ebbe a stratégiailag egyre fontosabbá váló vitába, ami már egy ideje alapvető megbízhatósági, biztonsági megfontolásokat, és tulajdonlási költséggel (TCO) kapcsolatos kérdéseket vet fel. Bármelyik mellett szóló, mindent elsöprő érveket hiába keresünk a gyártók honlapján idézett elemzői jelentésekben. Amit mégis találunk, az a következő kérdést visszhangozza: miért nagyobb az egyik oldal TCO előnye, mint a másiknak?

Végül is, a TCO-nak és a befektetési megtérülésnek (ROI) az alatta lévő operációs rendszer kevésbé fontos tényezője, mint az alkalmazások és szolgáltatások, amelyek a szerverplatformot támogatják. Sőt, azzal szoktak érvelni, hogy a TCO nem vizsgálja a technológia alapvető rugalmasságát és az implementációjához társuló, bármely lehetséges megtakarítást.

Ha a TCO érv nem elég meggyőző, akkor máshová kell fordulnunk, hogy jobb lehetőségünk legyen a tényeket megismerni. Ez egyben a Microsoft „Get the facts” című kampányának a neve is, ami a költségek tekintetében a Windows és Linux operációs rendszereket hasonlítja össze. Éppoly fontos megítélnünk még azt is, hogy az egymással nyilvánvalóan szemben álló technológiák miképp tudnak költséghatékonyan és produktív módon egymás mellett létezni, és mikor köszönt be végül a béke és egyáltalán beköszönt-e.

Ha ez egyszer megfeneklett, akkor mire támaszkodjunk a döntés meghozatalában? Moores szerint ez az interoperabilitás ígérete és a beszerzési költségek tisztázása felé visz, de a legfontosabb az, hogy megértsük miért olyan fontosak ezek a kérdések. Moores értelmezése alapján az interoperabilitás egyszerűen a különböző IT hálózatok, alkalmazások vagy komponensek információátadási és felhasználási képessége, tehát az, hogy ezek egymással kommunikálnak. Négyféleképpen érhetjük ezt el: eredendően interoperábilis szoftver kifejlesztése (például az XML technológia alkalmazása szoftvereknél, ami különböző alkalmazások adatcsere folyamatait könnyíti); a tulajdonosi technológiák és létfontosságú szellemi tulajdon licencelése és kölcsönös keresztlicencelése; partnerekkel, versenytársakkal, vásárlókkal való együttműködés; végül pedig ipari szabványok termékekben és szolgáltatásokban való implementációja során (beleértve a nyílt -és széles körben hozzáférhető tulajdonosi szabványokat).

Az interoperabilitásnak van értelme, akár a Microsoftról, az IBM-ről, vagy éppen a Novellről beszélünk. Például a silicon.com honlapon nemrég megjelent cikkben lehetett olvasni a JBoss Windowson való működésének interoperabilitási előnyeiről. Végül is, egy olyan jövőben, amit a web és a szoftverszolgáltatások uralnak, a szoftver interoperabilitás egy liberális, „multikulturális” megközelítése hozhat hasznot az érdekeltek számára. Probléma abból adódhat, ha az interoperabilitás amit az állami szektor és a vállalatok kívánnak, nem megfelelően kialakított, mert egy megoldás vagy licencelési modell egy olyan másik modell alkalmazását zárja ki, ami esetleg nagyobb flexibilitást és alacsonyabb költségeket eredményezne.

Ez az interoperabilitási vita lényege, amiről valószínűleg az elkövetkező egy évben sokat hallunk majd. Felmerül a kérdés, hogy olyan úton indult-e el az üzleti és leginkább az állami szektor, amely ugyan hirdeti a flexibilitás fontosságát, de pont ellenkezőképpen cselekszik az „egyetlen forrás” útjának választásával. Az állami szektor jelentős projektjeinek hibái pragmatikusabb gondolkodásra ösztökélhetik a nagy IT projektek résztvevőit a szoftver és a szolgáltatások együttműködésével kapcsolatban. Olyan jövőben, amely a Microsoft és a nyílt forráskód közötti nagyobb együttműködés mellett érvel, tanácsos lenne a különböző megoldások valódi rugalmasságát és az ár-érték arányát felfedezni.

Az alternatíva az, hogy egy olyan szűk ösvényen haladjunk-e tovább, ami mindinkább úgy határozza meg a „nyílt” jelentését, hogy az lényegében pont az ellenkezője a „nyílt” szó jelentésének azáltal, hogy egyszerűen egy adott szabvány -és technológia gyűjtemény kerül előtérbe egy másikkal szemben, legyen szó akár tulajdonosiról vagy nyíltról. Winston Churchillt idézve: „Ha múlt és jelen között vitát nyitunk, akkor elveszthetjük a jövőt.”