| A Java nyílt forráskódú közössége óvatos lelkesedéssel fogadta a Java nyílt forráskódúvá tételét |
|
|
|
| 2006. November 22, Szerda - 15:29 |
|
A nyílt forráskódú Java közösség pozitívan, de óvatosan reagált arra a hírre, hogy a Sun Microsystems a Sun Java kódját a GNU General Public Licenc (GPL) licenc alatt megjelentette. Míg a közösség vezetői nagyra értékelték a lépést, és ők maguk is közreműködtek a bejelentés során, addig a Java fejlesztői közössége sokkal óvatosabban reagált, és néhány projekt valószínűleg folytatja saját Java implementációja fejlesztését.
Néhány Java projektet bizonyos céllal hoztak létre, mint például az Apache Harmony projektet, ami egy Java verzió kifejlesztésén dolgozik a nagyobb Apache projekt részére. Mostanáig a Java projektek létrejötte mögött az állt, hogy habár sok Java alapú projekt nyílt forráskódú licenszet használt, a Java önmagában nem. A Free Software Foundation (FSF) alapítója, Richard M. Stallman egy esszéjében a Java csapdaként (The Java Trap) jellemezte azt az ellentmondását, amikor a szabad szoftver a tulajdonosi szoftvertől függ, és óva intett tőle. A Java licenszproblémájára válaszul, az évek során számos erőfeszítést tettek a Java szabad verzióinak kialakítására, ide tartoznak például a Kaffe, a Classpath, és a GNU Complier for Java (GCJ) projektek. Különösen a Classpath és GCJ egyesülése növelte a nyílt forráskódú Java érettségét az elmúlt években, ami már olyan programokat is tudott futtatni, mint az Eclipse vagy az OpenOffice.org Java alapú kódja. Bár ezek a verziók sosem érték el a Sun Java szintjét.
A közösség vezetőinek reakcióiEz a szituáció úgy tűnik egyik napról a másikra megváltozott a Sun bejelentésének hatására, és a közösség vezetői részéről egységesen pozitív reakciókat lehet hallani. Stallman válasza a bejelentésre támogató hangvételű volt. Egy olyan híresztelésre válaszolva, ami már több hete keringett, Stallman kifejtette, hogy bár egy korábbi megjelentetés a Java közösséget sok erőfeszítéstől kímélte volna meg, hangsúlyozta, hogy nem szabad neheztelni, és be kell fogadni a Sunt a közösségbe. Mondandójában azt is sugallta, hogy a bejelentés hátterében kétségkívül részben a Java közösség nagy haladása áll.A Sun bejelentése után Stallman egy videofelvételben üdvözölte a lépést. Ironikus módon a videót csak a nem ingyenes Flash Player-rel lehet megtekinteni, de a tartalma a Sun dicséretéből áll: „Nagyon jó, hogy a Java csapda nem létezik többé. Szerintem a Sun ezzel a lépésével bármilyen más vállalatnál nagyobb mértékben járult hozzá a szabad szoftver közösséghez, szoftver formájában. Remélem, hogy ez egy olyan példa, amit majd mások is követnek.” Egy másik videóban Eben Moglen a Software Free Law Center-től ugyanilyen lelkes volt, és a megjelentetést egy rendkívüli, szabad szoftverben való bizalomnak nevezete, és hangsúlyozta, hogy a szabad szoftver közösség segítésével a Sun önmagát is segíti.
A fejlesztők reakcióiSzámos fejlesztő ugyanilyen lelkes volt. „ Ez a Kaffe projekt számára nagy lökés. A Sun JDK-ból legálisan ki tudjuk másolni a forráskódot és a Kaffe-ben használni. Minden fejlesztő nagyon izgatott.” - mondta Jim Pick, a Kaffe karbantartója. Pick szerint a megjelentetés egyik legnagyobb előnye, hogy a Kaffe össze tudja hasonlítani és tesztelni az ő implementációját a hivatalossal, anélkül, hogy amiatt kellene aggódni, hogy a Sunnal perbe keverednének.Hasonló izgatottság érezhető a legtöbb fejlesztő reakcióiból. Ugyanakkor a szabad szoftver fejlesztői a közösség vezetőitől sokkal óvatosabban fogalmaznak. MJ Ray, Debian fejlesztő például rávilágított, hogy ne legyünk túl boldogok a hír hallatán, mert a Sun weboldalának gyakori kérdések (FAQ) részében olvasható, hogy a terv abból áll, hogy egy teljesen felépíthető, majdnem teljes egészében nyílt forráskódon alapuló JDK-t jelentetnek meg 2007 első felében. Amire figyelnünk kell, az a majdnem szó és a 2007-es dátum. Pers Bothner (aki már számos nyílt forráskódú Java projektben vett részt) reakciója is hasonló volt. Bár a megjelentetés napján egy nagyon jó hírnek nevezte a bejelentést, de hozzátette, hogy sokan dolgoztak a GNU Classpath-en, GCJ-én és más projekteken, és valószínűleg ezeket az erőfeszítéseket meg lehetett volna spórolni, ha a Java korábban került volna GPL kompatibilis licenc alá. A nap végére Bothner, csakúgy mint a legtöbb fejlesztő, sokkal óvatosabb lett kijelentéseivel, amint átgondolta, hogy mit jelenthetnek ezek a hírek a közösség számára.
A történet továbbfolytatódikEgy interjúban Stallman a nyílt forráskódú Java és a Sun forráskódjának lehetséges egyesüléséről beszélt. Ez megtörténhet, de a Java közösség nem feltétlenül számít rá. Valójában sok tagja a közösségnek azt jósolja, hogy a nyílt forráskódú Java projektek továbbfolytatódnak. „Valószínű, hogy a Sun kódjának egy részét felhasználjuk, de nem mindent” - folytatja Bothner. Azt a kérdést is felteszi, hogy vajon néhány szabad Java implementáció vagy alkalmazás a megfelelő Sun implementációkkal szemben kívánatosabbnak tűnik-e, míg vannak olyanok, amelyek nem kompatibilisek. Ezek a kérdések részben technikai, részben licenccel kapcsolatos, politikai jellegű kérdések.Mark Wielaard, a GNU Classpath karbantartója és a GCJ, és Eclipse fő hozzájárulója, hasonlóképpen gondolkodik: „ Sok mindennel kell foglalkoznunk. Kombinálhatjuk a GNU Classpath, GCJ, Kaffe, Cacao, JamVM, IKVM stb. projektek kódjait a felszabadított Sun kóddal úgy, hogy ezáltal egy sokkal jobb szabad platformot kapjunk? Milyen fejlesztéseket tudunk végrehajtani, vagy melyeket kell különválasztani? És hogyan megyünk tovább a kutatásban a (több mint húsz) GNU Classpath közösségi projektekkel anélkül, hogy újból kelljen alapoznunk mindent, néhány új kód alapján?” A válaszok többsége attól függ, hogy a forráskód mely részeit jelenteti majd meg a Sun az elkövetkező hat hónapban. A válaszoktól függetlenül, nem beszélhetünk a nyílt forráskódú Java projektek eltűnéséről sem rövidebb, sem hosszabb távon. Geir Magnusson, az Apache Harmony projekt részese a blogjában a következőképpen értékeli a Java GPL licenc alá helyezésének hatását: „Az emberek azt kérdezik, hogy mit jelent ez az Apache Harmony számára. Nem hiszem, hogy a projekt mindennapi életét nagyban megváltoztatja majd. Ugyanazok a céljaink, ugyanazokat a problémákat kell megoldani, és ugyanazokat a feladatokat ellátni. Mint ahogy már máshol megjegyeztem, az Apache-nak és a Sunnak különböző közösségeik vannak, különböző licencekkel, különböző hozzájárulási feltételekkel, és különböző irányítási modellekkel. Az Apache projektekben a fejlesztők társak, és mindenkinek megvan a saját oka a részvételre. Szerintem ez a megjelentetés nem változtatja meg a tevékenységünket, csupán több nyílt forráskódú Java kódot és a felhasználók, hozzájárulók részére több választási lehetőséget jelent.” Az általános hozzáállás pedig az, hogy attól függetlenül, hogy mennyi kódot jelentet meg a Sun, a vállalat csak egy újabb hozzájáruló a Javához, és nem automatikusan a legfontosabb. „Ezen hozzájárulás mellett a létező nyílt forráskódú Java projektek továbbra is fontosak maradnak. A GJC egy kitűnő példa, még mindig messze a legjobb a Java, C++ és C kódok egy program való alkalmazása miatt. A Sun talán elfogadja, talán figyelmen kívül hagyja ezeket a kódokat az „igazi” Java részeként, de nem csak ezen kell lemérnünk sikert. A legtöbb Java fejlesztő számára a hírek lényege a lehetőségek számának megnövekedésében áll. Az írás az alábbi cikk alapján készült: http://www.linux.com/article.pl?sid=06/11/14/1524223 |



